Ajándék

Történt egyszer, hogy egy indián asszony, miközben a hegyekben vándorolt, a sekély folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, és beszédbe elegyedtek. A vándor elpanaszolta, hogy eltévedt, nem találja a falut, és már nagyon éhes. Így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. Az asszony habozás nélkül neki adta a követ, és elkísérte a vándort egészen a faluig, ahol ő is lakott. A vándor örvendezve jó szerencséjén megköszönte a segítséget, és azonnal továbbállt, hiszen tudta, hogy a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért a faluba, megkereste az indián asszonyt, és visszaadta neki a követ. Az asszony kérdőn nézett rá, mire a vándor azt mondta: Gondolkoztam… Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még ennél is értékesebb. Add át nekem azt magadból, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Ezt a történetet tegnap olvastam, és úgy gondoltam, felteszem a blogra, hisz annyira illeszkedik a mai témánkhoz.

Gondoltatok arra, hogy mivel lepitek meg szeretteiteket karácsonyra? Sokunknak okoz gondot az ajándékozás, kötelezőnek érezzük, sőt sokszor belemegyünk egy „ki vesz drágább ajándékot” versenybe. Javaslom, az idén közelítsünk másként ehhez a kérdéshez (talán még nem késő)! Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, hogy mennyit is adtunk  ebben az évben szeretteinknek, barátainknak odafigyelésből, önzetlenségből? Szerettük e eléggé őket, segítettünk e eleget nekik? Ugyanis az elmulasztott pillanatokat ajándékokkal pótolni nem lehet. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, gyakran előfordul, hogy a gyerekeinktől vagy idős szüleinktől elspórolt idő okozta lelkiismeretfurdalást egy csinos kis összeggel próbáljuk kompenzálni. A legtöbb, és legértékesebb, amit adhatunk szeretteinknek, az időnk, a figyelmünk és a szeretetünk. És nem csak ünnepekkor, hanem év többi napján is. Természetesen ajándékokat is adjunk, amelyet nem az összeg, hanem az odafigyelés tesz értékessé. Ha év közben kellően figyelmesek voltunk szeretteinkkel, barátainkkal, akkor személyre szabott ajándékokkal tudjuk meglepni őket. Őszintén remélem, hogy nagy örömet fogunk okozni, no nem elsősorban az ajándék, inkább a figyelem miatt, amit tőlünk kapnak.

Visszatérve a történethez, vajon milyen tulajdonságra vágyott a vándor, amit az indián asszony átadhatna neki? És vajon bennünk megvan ez a tulajdonság?

Josh Groban – You Raise Me Up  

Andi



Tovább a blogra »