Továbbtanulás (önköltség vagy tandíj, nem mindegy?)

2012 december 14. | Szerző: Állásnélküli élet.... |

Sokat töprengtem azon, hogy miről írjak így advent idején. Aztán egy aktuális témát választottam, annak ellenére, hogy ez nem igazán illik a karácsonyhoz.

Számunkra az aktualitása abban rejlik, hogy a családunk jövedelem tekintetében pillanatnyilag egy pilléren áll, hisz én csak most botladozom a saját munkám megalapozásában. Ezzel egyidejűleg a fiacskám 11. évfolyamos gimnazista,és óriási tervei vannak (?): orvosnak készül. Ennek érdekében a gimnáziumban emelt szinten tanulja a matekot, valamint fizika és informatika fakultációra jár, délutánonként biológiát tanul különóra keretében. Mindez rá és ránk is nagy terhet ró. Emellett a többi tárgyból is igyekszik a legjobban teljesíteni a majdani pontszámok miatt. –  Summa summarum, megtesz minden tőle telhetőt, hogy bekerüljön az orvosira- . Most azonban az új keretszámok miatt veszélybe kerültek az álmai. És ez nem rajta múlik, nem ő nem tett meg mindent, nem ő linkeskedte el a tanulást, ennek ellenére a tervei gyakorlatilag pillanatok alatt romba dőlnek. Nem szeretném politikai síkra terelni a mondandómat, ezért választottam a saját példánkat. Valószínű ezernyi példát választhattam volna, pontosan annyit, ahány gimnazista jár most ugyanebben a cipőben. Egyszerűen tehetetlen vagyok ebben a helyzetben. – Miután Domi nem zseni, arra az egynehányezer állami finanszírozású helyre, szinte esélytelen. Az önköltséges, hangsúlyozom önköltséges, nem tandíjas helyre talán bejutna, de mint tudjuk az orvosképzés az egyik, ha nem a legmagasabb költségigényű képzés, ehhez azonban jelentős diákhitelt kellene felvennie. Ezzel azonban előre eladósítaná magát mintegy húsz évre. Ha hozzátesszük még azt is, hogy egyetem után önálló otthont szeretne teremteni, akkor elképzelhető, hogy azt sem tudná hitel nélkül megoldani. Ha belegondolok, orvosként kénytelen lenne a bűnös és kárhoztatott paraszolvenciát elfogadni. Amit, ha jól szakosodik, mondjuk sebész vagy nőgyógyász lesz, akkor a hálás betegektől majd kap. Először majd pironkodva, aztán szinte természetesnek véve dugja zsebre a pénzt tartalmazó borítékot. Majd szépen hozzászokik. Persze lesz más választása is… egyik barátunk mondta neki a minap: ha orvos leszel Domi, majd szerzek én állást neked Amerikában, ott jelenleg másfélmillió körül vannak az orvosi fizetések.

Micsoda jövőkép: vagy nyúlja le a betegeket, vagy menjen külföldre praktizálni. Másképp nem tud családot alapítani, hiteleket fizetni, boldogulni. Nekünk, a szüleinek, szörnyű belegondolni, hogy külföldre megy dolgozni, de nem szeretnénk holmi aljas zsarolással visszatartani. De most túl messze jutottam a gondolataimmal.

Azonban a közelebbi jövő sem tűnik jobbnak. Érettségi után, ha nem veszik fel államilag finanszírozott helyre, és nem vállalja a hitelfelvételt, akkor tervei szerint külföldön próbál szerencsét.

Ez a mi történetünk, de számtalan hasonló történet foglalkoztatja most a középiskolás gyereket nevelő családokat. Nem tudom, hogy mi a jó módszer a most kialakult helyzet megoldására: tüntetés, a polgári elégedetlenség, vagy a tárgyalás. Nem is kívánok ebben állást foglalni, de azt tudom, ha így marad, tíz éven belül nem marad orvosunk, mérnökünk, … értelmiségünk. A szülők, a családok gyerekek nélkül, a nagyszülők unokák és nyugdíj nélkül, a betegek pedig orvos nélkül maradnak….

Vagy rosszul gondolom? Minden rendben van? Ti is így látjátok?

Andi