Közeleg a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, amikor Jézus Krisztus születésére emlékeznek a hívek. Számtalan bibliai idézetet választhattam volna az írásom elejére, mégsem ezt tettem. Vajon miért? Azért, mert van sok hívő, ám nem keresztény, valamint nem hívő ismerősöm és barátom, akik ilyenkor a szeretetet, a családot, valamint az együvé tartozást ünneplik. És ez a bejegyzés nekik is szól.
Aztán meg ez idő tájt annyi szép és megható bejegyzés születik a szeretetről, az ajándékokról, boldogságról.
Inkább arról írnék, amit én gondolok az ünnepről, nem is az ünnepről magáról, mert ha azt igazán méltóan ünneplik, akkor szép és bensőséges. Valahogy azonban nekem nem ez jut az eszembe a karácsonyról manapság. Szinte a hangulatát sem érzem. Érzékelem, hogy egyre többen maradnak állás nélkül, egyre szegényebbek az emberek, egyre nagyobb a nyomor, és több az éhező gyerek. Ezt még az sem ellensúlyozza, hogy a híradások tele vannak mindenféle adományozó akciókkal, hiszen „mi van azzal a sok hétfő reggellel?”. Aztán látom – miután én is vásárolok – a hömpölygő tömeget, amely hullámzik a boltokban, vásárol, költi a pénzt, néha az utolsó filléreit felélve. Az emberek még mindig nem tanulták meg, hogy a hitelre vásárolt termékek csak rövid ideig okoznak örömet. Egyébként is nagyon nagy kár, hogy ennyire félrebicsaklott ez az egész, hogy a szeretetünket „forintosítva” tudjuk csak kifejezni… Olyan ez, mint valami testi fogyatékosság…
És tényleg: mi lesz a „hétfő reggelekkel”? Mit ér az egész, ha a gyertyák fényében úszó, elérzékenyült arcok egy-két nap múlva újra megszürkülnek, közönyössé válnak, elfordulnak, ha kérő kezet látnak?
Sajnálom, hogy nem írhatok könnyfakasztó sorokat a karácsonyról, hisz egyáltalán nem tölt el boldogsággal, amit magam körül látok. A közélet is tele van nyugtalansággal. Nem érzem az advent, a várakozás örömét.
A mi ünnepünk kissé szomorkás lesz, mert ez lesz az első karácsonyunk anyu nélkül. Hiányozni fog a sülő bejgli finom illata, miután én nem tudok sütni, most lesz először „vásárolt bejgli” az ünnepi asztalon. Nincs ki süssön…
A szomorúságunkat még fokozza, hogy egy hozzánk közelálló családban az egyik nagyszülő nagyon beteg. Az orvosa szerint nincs sok ideje hátra. Erről ő mit sem tud, így a szeretteik sem mutathatnak fájdalmukból semmit. El sem tudom képzelni, hogy ekkora fájdalommal a szívükben hogy fognak boldog karácsonyt ünnepelni. Egy jól összehangolt színjátékot kell előadniuk, hogy az elmenőfélben lévő családtag számára szép ünnepet varázsoljanak. Lélekben velük vagyunk, és imádkozunk értük.
Ne feledkezzünk meg, hogy a karácsony nem a fenti nyomorúságokról, hanem a SZERETETRŐL, CSALÁDRÓL, BÉKESSÉGRŐL, JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉRŐL és az igazi AJÁNDÉKOKRÓL szól.
Andi
Áldott és békés karácsonyt kívánunk mindannyiótoknak!
Mara és Andi
