Az idén az ajándékok körül sem volt különösebb gubanc. Mindenki azt kapta és olyan színben és formában, ahogy szerette volna. A könyveket is nagyjából eltaláltam, ha címet nem is, legalább a szerzőt. Anyósom az 50 pluszos fényvédőnek, úgy örült, mint egy gyerek. Már nem éltem hiába! Előrelépés viszont, hogy az idén csak egyszer fordulunk ajándékcsere ürügyén. Csak apámnak sikerült egy pár számmal nagyobb joggingot vennünk. Ez persze még nem lenne olyan nagy gond, az azonban már igen, hogy a kukában landolt a számlája. Mikor ez kiderült, a férjuram gumikesztyűt húzott, átválogatta a szemetet, és közben azt mantrázta, hogy „ezerszer mondtam már, hogy ne dobj ki semmit”. Úgy tűnik elég sokat mondogatta, mert egyszer csak a krumplihéj és tejesdoboz között megtalálta. Kissé elázva, de megvolt. Remélem, mikor cseréljük a cuccot, elfogadják azt kis átázott, tejszagú papírfecnit.
A hab a tortán az volt, hogy este elszállt az internetünk. Így aztán se, tévé, se telefon, se FB, semmi. Ezért „összes termeinkből” összegyűltünk, és egy jót beszélgettünk. Nem hiszek a véletlenekben, ezért hát ezt biztos az „égiek” intézhették így. Rég nem volt ilyen szép karácsonyesténk, bár anyu nagyon hiányzott.
Andi
