Többször kerültem már a munkámmal kapcsolatban választás elé. A mostani helyzethez képest az élőzőek annyiban voltak mások, hogy azokban az esetekben magam döntöttem a változtatások mellett. Arról már írtam, hogy főiskola után tanítani kezdtem. Nagyon szerettem a gyerekeket is és a tanítást is. Törekedtem arra, hogy minél korszerűbben, gyerekközelibben végezzem a munkám. A módszerek közül a Waldorf pedagógia állt hozzám a legközelebb. Eljártam a gyerekneveléssel kapcsolatban ma is példaképemnek tekintett Vekerdy Tamás előadásaira. Fontos volt számomra a szabadság, mint alapérték, és most nemcsak a pedagógiai szabadságra gondolok. Megjegyzem, ma is ezt tekintem az egyik legfontosabbnak az életemben. A Waldorf módszer kapcsán megismerkedtem Rudolf Steiner filozófiájával. Elmentem az akkor még „titkosan” működő Antropozófiai Társaság összejöveteleire, ahol Steiner filozófiáját értelmeztük. Egy csomó jó barátot szereztem ott. Ahhoz, hogy jobban értsem a steineri gondolatokat, egy idős néni a saját lakásán korrepetált filozófiából. Hihetetlenül izgalmas időszak volt az életemben. Aláírtam a Bős-nagymarosi vízlépcső elleni petíciót, egyszer-egyszer eljártam a Szentiványi féle Dialógus körbe, egy történelemtanár ismerősömtől megkaptam néhány szamizdat kiadványt, amiből tájékozódtam az igazi magyar valóságról. Közben pedig tanítottam egy rendkívül konzervatív tantestülettel megáldott általános iskolában, amelyet Mód Aladárról neveztek el. Ebben az időszakban is kicsit a „Mici néni két élete” című filmet éltem. Az iskolában, a kollégáim között én voltam az „idétlen” Moravcsik, aki aranyos és tulajdonképpen tehetséges pedagógus is, de rendkívül éretlen. Ez igaz is volt, de jól el is fedte az ún. másik énemet. Mai napig sem tudom, hogy kollégáim közül látta e valaki, hogy az irodában lévő Lenin szobor fejéről rendszeresen papírzsebkendővel letöröltem a port, és megtöröltem az orrát. Halkan a fülébe suttogtam, hogy: „megtörlöm a nózid picikém, mert nem törődik veled senki”. A leghülyébb húzásom egy november 7-i ünnepély tiszteletére készített faliújsághoz kötődik. A faliújságra illett volna egy Lenin képet kitenni, de nekem nem volt. Egy kolléganőmtől kölcsönkértem egy pici Lenin mellszobrot, a nyakára madzagot kötöttem és felakasztottam a faliújságra. Szegény nyugdíjas munkatársnőm a szívéhez kapott, mikor meglátta. A mai fiatalok (huhh, de öreg vagyok!) nem is tudják, hogy ha kiderült volna, hamar kívül találhattam volna magam az iskola kapuján.
A gyerekekkel és a szülőkkel nagyon szerettük egymást, már-már barátok voltunk.
És akkor jött az erdélyi tüntetés és a Jurta színház…
folyt.köv.
Andi
