Vidéki életem II. /Adományozás egy faluban

2012 december 15. | Szerző: Állásnélküli élet.... |

Az, ahogy karácsonykor jobban ráirányul a figyelem azokra, akik rászorulnak az adományokra a városokban, különösképpen a nagyvárosokban, szinte mindennapi téma a hírműsorokban. Az okokra, arra, ahogy emberi sorsok drasztikusan megváltoznak önhibájukból vagy önhibájukon kívül, családok, gyermekek életkörülményeire. Megdöbbentőek a számok, és segítségadásra késztetnek.

Vidéken egy kis faluban sincs ez másképp, talán kevésbé látványos és nem csak az alkalomhoz kötődik.  Az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni- kedvezményes vagy sok esetben ingyenes ebéddel, hogy az éhenhalástól megmentse az embereket. A Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat segélycsomagjai ide is eljutnak karácsonykor. Mivel itt jobban ismerjük egymást, közelebbi, személyesebb kapcsolat van közöttünk, így a sorsokat sem tudom kívülállóként szemlélni. Az egyéni tragédiákat és következményüket testközelből ismerem, naponta tapasztalom. Látom, ahogy tanítványok családja kerül olyan körülmények közé, aminek depresszió, italozás, többszöri öngyilkossági kísérlet a következménye, mert nem látnak kiutat a változtatásra. A kiváltó ok pedig a leghétköznapibb: betegség miatt megváltozott munkaképesség, megszűnt munkaviszony. A következmény is jól ismert: kifizetetlen közüzemi számlák, kikapcsolják a gázt, villanyt, a víz csak csordogál… Ilyen körülmények között élnek emberek, és dolgoznának, de nincs munka…

Emlékszem, hányszor győzködtem jól tanuló tanítványok szüleit, hogy gimnáziumban, de legalább szakközépiskolában tanuljon tovább a gyermek. A választás legtöbbször a szakközépiskolára esett, mondván, egy szakmával biztosabban boldogul, mert legalább lesz munkája. És lám, így sincs. Értelmes fiatalok tengetik napjaikat a közmunka program adta lehetőséggel.

Arra is jól emlékszem, hogy a pályán töltött utolsó öt-nyolc évet félelemben dolgoztam végig. Dolgoztam sok esetben napi tíz – tizenöt órát,- nem ötöt, ahogy az a köztudatban él-, a családomat is háttérbe szorítva, nehogy elküldjenek. Ha ez megtörténik, akkor ma én is azok között lennék, akik adományra szorulnak. Így viszont segíthetek hol egy zsák krumplival, hol ruhával, vagy azzal, hogy megkérdezem, meghallgatom őket.  Mert kell a segítség.

Mara