Figyelj a jelekre! (Korszakváltás II.)

2013 február 22. | Szerző: Állásnélküli élet.... |

NEM ELÉG
hinni. Ne bámulj kábán az örvénybe!
Lehúz. Tekints fel! Figyelj benső egedbe!
Csupa fontos jel. Utat mutat a végtelenbe.

(Szepes Mária)

A felnőttéletem első nagy változását az 1988-as erdélyi tüntetés indította el. Emlékszem, szegény anyámék, hogy paráztak, mikor bejelentettem, hogy részt veszek a rendezvényen. Aztán eljártam a Jurta Színházba, aztán egyre jobban érdekelni kezdett a politika, aztán Erdélybe jártam, vittem ezt-azt.

Aztán bekövetkezett a második nagy változás. Az új kormány miniszteri biztost nevezett ki a környező országok magyarlakta területeiről tanulni érkező diákok ügyeinek koordinálására. A kinevezett biztos asszony megkért, hogy dolgozzak vele, amit örömmel elfogadtam. Ekkor, nehéz szívvel bár, de ott hagytam a diákokat, és beköltöztem, nem elírás, tényleg beköltöztem a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyik III. emeleti szobájába. Napi 12-15 órát dolgoztam. A miniszterhez  érkező, ösztöndíjat és kollégiumi elhelyezést kérő leveleket mind megkaptuk, és feldolgoztuk.

Summázva: a több ezer levelet iktattuk, válaszoltunk, ösztöndíjakat intéztünk, kollégiumi férőhelyeket kunyeráltunk, épületet béreltünk, ahol elkezdte működését a Márton Áron kollégium. Igazán pörgős életem volt.

Egy reggel azonban érkezett egy telefonhívás. Az Illyés Közalapítvány akkori egyetlen munkatársa, későbbi irodaigazgatója ajánlott fel egy állást a Közalapítványnál. Miután a főnökömmel sorozatos konfliktusaink adódtak, így egy jelnek tekintettem az ajánlatot, és természetesen igent mondtam. És megismétlődött a napi átlag 12 órás napi munka a pályázatokkal. Innentől kezdve 2010 júliusáig mindig a külhoni magyarság ügyeivel foglalkoztam különböző intézményekben.

Mindig valamiféle jelnek köszönhetően tovább léptem, és addig egyszer sem bántam meg a döntésemet. 2010 után nem jelek jöttek, hanem bántások. Én pedig vérig sértődtem, mert a szakmai előéletemet , tapasztalatomat, tudásomat figyelmen kívül hagyva parkolópályára tettek. Már rég túl vagyok rajta, valószínű ez is egy jel volt, ami a váltáshoz vezet.

Most olvasok, blogot írok, főzök, gyereket nevelek, minden olyat, amire az utóbbi húsz évben nem sok időm maradt. És figyelem a jelet….

Andi